fbpx

A pályázatok feldolgozásának és elbírálásának menete

A pályázatok feldolgozása során, ellenőrizzük és ezzel együtt kiszűrjük az összes olyan pályázatot, amit nem a feltételeknek megfelelően adtak be. Ebbe a szűrésbe tartoznak például: Trágár szavakkal tölti ki, Nem olvasta el a feltételeket és ezért hibásan töltötte ki az adatlapot, illetve nem megfelelő dokumentumokat töltenek fel a jelentkezés során!

Minden pályázónak felhívjuk a figyelmét arra, hogy a bemutatkozás résznél a lehető legrészletesebben töltse ki a mezőket, mivel ezek alapján értékeljük ki a pályázat minőségét. A bemutatkozás alapján ismerünk meg téged vagy a cégedet. A tevékenységedet is ebben a részben tudod ismertetni velünk. Amennyiben ez elmarad vagy nem elég részletes, így nem tudjuk rendesen értelmezni azt, így nem kapunk teljes képet a kedvezményezettről és érvénytelennek minősítjük a beadott pályázatot! Épp ezért még egyszer felhívjuk a figyelmet arra, hogy a lehető legrészletesebben töltse ki ezt a részt!

A pályázat benyújtása nem jelenti azt, hogy meg is nyeri azt. Mivel ez egy verseny, a beadott pályázati információk alapján a kiértékelésnél dől el ki nyeri el a támogatást! Így a beérkezett pályázatok minőségének függvényében döntünk arról kik nyerik el a pályázatot! Minél részletesebben töltöd ki annál nagyobb esélyed van a végén elnyerni a támogatást! Mivel ez egy pályázati verseny, így lesz, akit el kell utasítanunk. A nyerteseket külön emailben értesítjük, továbbá megjelenítjük a támogatottak listájában is. Azokat a pályázókat, akiknek nem sikerült elnyerniük a pályázatot külön értesítést nem küldünk!

Pályázatokban kiírt termékekből előre meghatározott mennyiség áll rendelkezésre. A kiírásban szereplő technikai eszközöket minden esetben személyesen adjuk át a nyertesnek! Az online szolgáltatásokat pedig email formájában fogjuk átadni! Épp ezért minden termékünk kiosztásra kerül!

Weboldal készítés támogatás esetében a pályázat elnyerésénél esélyesebben pályáznak azok, akik pl.: egyedi tervvel, nagy forgalmú oldalt kívánnak elkészíttetni, vagy nyitottak további együttműködésre is velünk. További együttműködési lehetőségekről érdeklődj az alábbi email címen.

info@webrefel.eu

Minden pályázatunkat mindenki megpályázhatja, nincs semmi különbség tétel az elbírálás során aközött, hogy cég vagy magánszemély vagy akár alapítvány pályázza meg. Célunk az egyenlőség, így mindenki ugyanakkora eséllyel indul, a végeredmény a beadott dokumentumok minőségétől függ!